Ikerlélek, ikerláng- Az illuziók mögötti reális valóság.

June 10, 2015

 
Manapság egyre több spirituális beállítottságú emberhez eljut az az információ, hogy létezik a másik fele, azaz az eleve elrendelt LÉLEK PÁRJA, másnéven: ikerlángja.

A felemelő történetek, novellák, írások látnak napvilágot, amely az olvasóra hatalmas hatással van, ugyanis kialakul benne a vágy, hogy ő maga is ,,ilyet” szeretne. Holott, oly kevés írásban tűntetik fel e párkapcsolat mélységeit és árnyoldalait.

Az írások többsége, egy idilli mesevilágba repíti az olvasót, melyből most mindenkit ki szeretnék józanítani.

 

MILYEN MÉLYSÉGEKRŐL TESZNEK KEVÉSBÉ EMLÍTÉST?
 

Az ikerlángok, lélektársak, olyan éles tükrei egymásnak, hogy esélyük sincs a jelen illetve elöző életes fájdalmakat és sérüléseiket elrejteni!

Az ikerlángoknak vagy a (magas tudati szinten álló) lélektársaknak tudatosnak és képzettnek kell lenniük ahhoz, hogy az aktuális feladatokat sikeresen megoldják.

A párkapcsolat kezdeti szakaszán a jelen életes blokkok (másnéven: nem az emelkedést szolgáló viselkedés minták) kerülnek felszínre mindkét fél esetében. Idővel, szembenézhetnek az elöző életeikben egymásnak elkövetett cselekedetekkel, sérelmekkel is.

A jó hír az, hogy, olyan társat kaphatsz kedves olvasó, aki abban erősebb és tapasztaltabb, amiben Te most gyengébb vagy, ezáltal tud társad támogatni Téged. Ez fordítva is jellemző.
Igy tudtok egymás segítségére lenni, mindamellett, hogy jó társak, szeretők és barátok vagytok. Idővel ,,terapeutává” válhattok, igy a megszerzett tapasztalatotokkal másokat tudtok pártfogolni és erősíteni.

 

MILYEN FIKTÍV KÉPEK LEHETNEK MOST A KÖZTUDATBAN AZ IKERLÉLEKKEL KAPCSOLATBAN?


- Csak az ikerlelkeddel lehetsz boldog.
- Az ikelélek-szerelem örökké tart és sosem bomlik szét a frigyük.
- Ha megismered az ikerlelked, (lélektársad) már semmit nem kell tenned, hiszen örökké tartó romantikus szerelemben lesz részetek.
- Kizárólag az ikerlelkeddel teljesedhetsz ki.

A REÁLIS VALÓSÁG

- Akár ikerlángoddal, akár lélektársaddal vagy párkapcsolatban, mindkét kapcsolódásban lehetsz boldog. Ez rajtad és párodon múlik!
- A társad a szabad akarata lévén bármikor visszaléphet, akár el is hagyhat, mint bármely más hétköznapi ember.
- Nem azért ismerkedtetek meg egymással, hogy örökkön örökké csupa boldogságban legyetek, (Hozzáteszem ilyen nem létezik!) hanem a célból, hogy EGYMÁS MELLETT FEJLŐDJETEK.
- Az emelkedettség érzése (Valaminek a hatására) átválthat egyik pillanatról a másikra mély depresszióvá. Ezért szükséges kellő tudatossággal rendelkezni, amig a másik padlón van Te tudd őt emelni és bátorítani!

Olyan ez, mintha egy intenzív tanfolyamonon vennétek részt, ugyanis szinte minden egyes nap tartogat számotokra  megoldandót. Megismered a párod és saját magad árny oldalait, démonjait. Az összes berögzült negatív viselkedés mintát, amelett, hogy szereteteted és támogatod őt. Ez az, ami a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETRE TANÍT.


AMIKOR LÁTOD ŐT VALÓJÁBAN, A MÚLTBAN ELKÖVETETT HIBÁIVAL, MOND:

-El tudod-e fogadni?
-Felül tudsz-e emelkedni saját magadon?
-Képes vagy-e igy szeretni?
-Készen állsz- szembe nézni a tudatalattid mélységéből elötörő félelmekkel, fájdalmakkal? (Igy ő maga is megismerheti a Te gyengeségeidet és gyarlóságaidat.)
-Kész vagy-e felébreszteni a rejtett erőidet?

ÖSSZEFOGLALVÁN:

Töröld ki a hamis ábrándokat! Ez nem egy kényelmes, fájdalommentes párkapcsolati modell. (Úgyahogy a többi sem, erről hamarosan a következő cikkben írok.)

A harmónikus párkapcsolatért mindennap meg kell küzdened. Fel kell számoldnod az ,,árny” oldaladat, démonjaidat, azért, hogy az ISTENI OLDALAD MEGERŐSÖDHESSEN!

Ez az út tele van akadályokkal, ám párodtól és a Téged körülvevő angyaloktól kérhetsz segítséget (Útmutatást, erőt, tudatosságot, hogy átalakulhass.)

A magasabb rendű cél: férfinek és nőnek egyaránt, hogy mindketten kibontakozzhassák az isteni mivoltukat. :-)

 

 

 

 

 

Please reload

November 24, 2017

September 28, 2017

September 15, 2017

May 19, 2016

February 9, 2016

October 10, 2015

Please reload

© 2023 by Ballet Academy. Proudly created with Wix.com

  • facebook-square
  • Twitter Square
  • vimeo-square
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now